Nem sűrűn szoktam már írni, könyvekről meg aztán pláne nem. Éveken át hanyagoltam a kellemes olvasás művészetét és jobban koncentráltam a hasznoséra. Novemberben volt egy kis változás az életemben. Aztán Januárban is. A majdnem belebetegedtem kifejezés itt igazán enyhe szóhasználat lenne. Az őrlődés, na igen, az már talán helyénvaló. A lényeg az, hogy a vizsgaidőszak végén hónom alá csaptam a hörcsögöt és hazavágtattam azzal a címszóval, hogy kipihenem a nagy tanulási fáradalmakat. Nem mondtam senkinek semmit, hogy miért van rossz kedvem és miért harapok mindenkire annyira. A napjaim úgy teltek, hogy takaróba burkolva sírtam és hibáztattam hol magam, hol pedig mást. Egy kis idő után megelégeltem a dolgot. Vagy azért, mert a szüleim ferdén néztek rám és már-már láttam rajtuk, hogy bármihez folyamodnának csak hogy szóra bírjanak. Vagy mert eltelt három nap és nem lett jobb.
Bevánszorogtam a szobámba. Takaró a fejemen ahogyan azt a filmekben látom és önsajnáltatásom közepette bámulok farkasszemet a könyvespolcommal. Távolról végignéztem a gerinceket, mindegyiknél elidőzve egy kicsit és elgondolkodtam a tartalmukról. Valahogy világéletemben sikerült olyan könyveket olvasnom, amik az aktuális életemre befolyással voltak. A szókincsem, az írásstílusom, a viselkedésem egy-egy helyzetben. Mindből maradt bennem valami. És ahogyan ezt végiggondoltam már meg is indultam a polc felé. Lepakoltam a kacatokat előlük, hogy még jobban körbenézhessek, de csak olyan könyvek akadtak a szemem elé, amiket már olvastam vagy amikhez egészen biztosan nem volt kedvem. Pont egy sötét erdős vagy gyilkolós farkasos történetre lett volna szükségem, hát persze.
Aztán megpillantottam egy -a többiekhez képes vékonyka- könyvet. Megnéztem a borítóját és hát persze rögtön tudtam hova tenni, hiszen az én polcomon van. Zakály Viki Szívritmuszavar című könyvét tartottam a kezemben, akkor még olvasatlan,könnymentes állapotában. Emlékeim szerint nem egy felejthetetlen direkt vásárlás eredményeként került hozzám, hanem kellett még pár ezer forint a webshop ingyenes szállításához és hát erre a darabra esett a választásom. Aztán elkezdtem olvasni,- feltehetően miután a többi együtt rendelt könyvvel végeztem- és bevallom, hogy talán az első fejezet után letettem. Nem fogott meg. Így hát vettem magamon egy nagy löketet. Meg persze egy takarót.
Kikucorodtam a konyhai sarokpadra, ami alatt a hörcsögöm szabadlábon élvezte a sarok sötét és a padlófűtés kellemes egyvelegét.
Az első fejezet nagyon nyögvenyelős volt, de találtam benne egy mondatot, ami akkor kifejezetten igaz volt a szomorúságomra és folytattam. Néhány fejezet után már biztos voltam benne, hogy be fogom fejezni. Hamar. Viki olyan elképesztően jól fogalmazott és adta át a történet minden egyes darabját, hogy néha mosolyogtam néha pedig sírtam. Rengeteg utalást találtam és megannyi hasonlóságot,párhuzamot a könyv és köztem. Figyelmes lettem arra, hogy egy-egy szó ismerős. Aztán egy-egy mondat vagy kifejezés. Gyorsan fogtam egy ceruzát és ezeket mind elkezdtem vonalkázni, karikázni hogy emlékezzek majd rájuk. Lazán betudtam volna valami álomnak, hogy csak nagyon sokat képzelek bele és nincs itt semmi párhuzam. De, amikor anyukám hazaért a munkahelyről és furán nézett rám akkor biztos voltam benne, hogy nem képzelődőm. Ez a könyv itt van és a történet is. Kiolvastam, két nap alatt -bár nem volt nehéz- és annyira butának éreztem magam, amiért ott várattam ezt a csodát évekig a polcomon. Kapcsoltam gyorsan, hogy akkor nézzünk már utána ennek a könyvnek, vagy az írónőnek vagy legyen már valami! Fénysebességgel derítettem ki, hogy a könyvnek van folytatása. Amire persze nem kell várnom, mert már rég megjelent. Nyilván. Szóval egy kicsit hagytam ülepedni a történetet. El sem hittem, hogy végre élvezetből olvastam, megtaláltam benne magamat, sírtam, mosolyogtam,mérges voltam. A ceruzás karikázott szavakat pedig végigolvasva a saját történetemnek egy kis részletét láttam, komplett nyomtatott formában. Jó érzés volt kicsit lazítani az érzéseimen és ez a könyv nagyon sokat segített benne.
Visszatérve Pécsre az egyik első dolgom volt megtalálni a könyv folytatását az egyik könyvesbolt polcain. Hát nem mondom, hogy azonnal sikerült, mert egy hasonlóan vékonyka könyvről volt szó, de nem fogtak ki rajtam. A következő jelenetben már otthon az ágyban fekszem és olvasom a Hanna örök-öt. Itt már nem kerestem a párhuzamot, inkább csak igyekeztem sodródni az árral és falni a lapokat. Nem okozott csalódást!
Azt hiszem, hogy itt tört meg a jég. Innentől fogva faltam minden egyes könyvet. A tablet segítségével mindig nálam volt pár pdf példány, így szinte bárhol elmerülhettem egy-egy történetben. Nem éreztem gáznak, hogy a buszon nem a zene bömböl a fülemben, hanem az éppen olvasott történethez húzott gondolataim. Számtalan könyvet elolvastam azóta és mindegyik nagyon tetszett. Vikit- az írónőt bekövettem kb. minden platformon, mert a személyisége is kifejezetten szimpatikus nekem.
Szóval éppen az egyik bejegyzésével találom szemben magam. Egy új könnyborító, megjelenési dátum, második kötet. Na most mi az hogy második kötet? Hol van az első? És nekem ez miért maradt ki? Kapásból google, megvilágosodás és a felismerés, hogy meg kell szereznem az Egyszeregy könyvet. Mondjuk ez pont akkor történt, amikor ismételten nagy tanulásokban voltam és esélytelennek ítéltem meg, hogy beleférne a programlistába. Szóval adtam magamnak néhány hónapot. Amikor elkezdtem kutatni a könyv után sajnos egy boltban sem akadtam rá. Se Pécs, se Siófok, se Keszthely. Végül a hétvégén Kaposvár került a terítékre és benéztem az ottani könyvesboltba is. Biztosan tökre furán néztek rám az eladók,- és nem csak azért, mert a motorozás miatt nagykabátban igyekeztem balettozni a polcok között- de én az a fajta könyvvásárló vagyok, aki nem vesz le minden egyes kirakott könyvet. Nem olvasok bele, nem nézem meg a fülszöveget sem. Javarészt azért, mert már mindegyiket ismerem. Hálát kell adni az internetnek és az online könyváruházaknak. Tehát a balettozás közben csak a cím járt a fejemben majd kis idő múlva a szememben és végül a kezemben is, hiszen boldogan vittem ki az üzletből.
Szombat este már belekezdtem, vasárnap az utazás miatt is csak este jutottam el az olvasáshoz. Ma pedig már kedd van és elolvastam. Ez a könyv még nagyobb hatással van rám (jelenleg is), mint az eddigi kettő. Megint egy csomó párhuzam, de hát valami félelmetes hogy mennyi. Szavak, amik jelentenek számomra valamit. Mondatok, melyek az életemben nap-mint nap jelen vannak. Annyira tudom ajánlani az én korosztályomnak! A legjobb pedig az, hogy mivel ennyit húztam ennek a könyvnek az elolvasását, így már nem kell sokat várom a folytatásig. November 7!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése