2017. október 30., hétfő

Ilyen az ősz nekem!




Az egyik -ha nem a legkedveltebb- évszakom az Ősz. Nagyon magaménak érzem azt a hangulatot, amivel olykor jár. Biztos, hogy ezzel az évszakkal jellemezném a személyiségemet is, ha borzasztóan fontos lenne valahol. Az évszaknak megvannak a maga sajátos jellemvonásai. A tipikus hangulatok mellett számomra fontos, hogy vigyek bele valami egyedit, valami sajátot. Ezek közül szemezgettem a mai napra. Bízom benne, hogy tetszeni fog! 








Időszakos kávé-és teafogyasztó vagyok. Sőt, az sem ritka, ha egyiket próbálom kiváltani a másikkal. Kávét szeretek kávézókban fogyasztani, amikből Pécsen nagyon sok jó van. Megadni neki a megérdemelt pillanatot, kiélvezni az ízeket és közben beszélgetni egy jót a kávépartneremmel.  Az albérletben is gyakran főzők kávét, de azt a funkcionalitása miatt és gyakran nem törődök az élvezhetőségével. Csak gyorsan felöntöm kókusztejjel és már csinálom is a napi teendőket. Bár hajlamos vagyok vele túlzásba esni, főleg a vizsgaidőszak során. Mára már belőttem azt a kritikus mennyiséget, amit azért nem kellene bevágnom egy nap, így senkit sem rémítek halálra egy-egy rosszulléttel. A tea éppen ezért is egy jó alternatíva lett. A folyadékbevitelem napra le van bontva, hogy mikor mit és mennyit ihatok. Ez az edzésekhez nagyon hasznos és persze egészséges is. Javarészt citromos vizet fogyasztok,amitől nem áll annyira messze a tea és valljuk be, igen furán nézne ki a forró citromos víz.Esténként futás után kifejezetten jól szokott esni egy hatalmas bögre meleg tea, amivel pótolni tudom a folyadékveszteségemet. A zöld és a fekete tea a kedvencem. A tipikus fahéjas-almás-szilvás-cseresznyéstől a hátamon is feláll a szőr. A különlegesebb ízesítésűek sem mindig tetszenek, de a gránátalmás, grapefruitos vagy mangós még belefér. 


Vétek lenne megfeledkezni a finom falatokról. Alapvetően nem vagyok édesszájú és ahogyan az ital, úgy az ételfogyasztásom is meg van szabva. Persze vannak kivételek. Csaló napok vagy ilyesmik, de ha kedvem támad sütni valami finomat, akkor nem fogok csak azért nem enni belőle, mert erről nem volt szó. Utána úgy alakítom az edzést,hogy ne legyen probléma. A sütemények tekintetében a gyümölcsösebb,savanyúbb ízvilágúakat szeretem. Ősszel illetve télen viszont a fűszeresebb sütemények felé hajlok. Alapjáraton is szeretem a fűszeresebb, markánsabb ételeket és én is gyakran így főzők. Az egyik kedvencem a brownie, ami teljes mértékben csoki és kifejezetten jól szokott esni a kávécskám mellé. 




A mikrós süti után az egyik legkönnyebben elkészíthető a maffin. Nagyon hamar kész és rengetek módon variálható. Pontosan úgy, mint a tipikus amerikai kekszet. Nehéz elrontani! 


A sütemények illata behálózza az egész konyhát és a ház egyéb tereit. Azonban nem mindig van kedve az embernek sütögetni. A kellemes illat ellazít és feleleveníthet bennünk nagyon-nagyon sok emléket,érzést. A gyertyák éppen emiatt nagyon meghatározóak a szobámban. Mindig a virágos és semleges illatokat kedveltem és még mindig gyakori, hogy az orgonás gyertyámat gyújtom meg. Annyit szoktam változtatni ősszel, hogy a fanyarabb őszi gyümölcsös gyertyákat felpakolom a komódra és néha azokra szokott kerülni a választásom.

Az illatuk mellet legjobban az apró, de nagyon hangulatos fényüket szeretem. A hangulatvilágítás szerintem eléggé fontos. - Bár kifejezetten otthonosan mozgok a sötétben is és gyakran van behúzva a sötétítőm.- azért szeretek játszani a fényekkel. Persze praktikussága miatt az asztali lámpámat használom legtöbbet de utána a fényfüzéremet. Tisztában vagyok vele, hogy lassan egy igen klisés dolog és már egyáltalán nem összeegyeztethető az ünnepekkel. Rengeteg fajtája van már és úgy lehet variálni őket, hogy az már elképesztő. Néhány évvel ezelőtt szereztem be egy meleg fényű darabot. Sokáig az asztalom felett volt, de már egy éve a függönykarnisomról lóg lefele. Mivel pici a szobám, így alapfénynek sem rossz, de tényleg csak hangulatfokozásként szoktam bekapcsolni. 




Esztétikailag jól esik néha ellensúlyozni a kinti időjárást a benti légkörrel. Bár fotós szemmel is lenyűgöznek a természet színei, azért a zöldet mindig szeretem magamhoz közel tartani. Beköltözéskor vettem néhány szép szobanövényt, amiket stílusosan átültettem a hetediken egy-egy fém színű kaspóba. Nagyon tetszenek ezek a méregzöld-fém szín összeállítások. Javarészt kaktuszokat szoktak beleültetni, de nekem ők nem kifejezetten terjedelmes és mutatós növények egymagukban. Az íróasztalomra terveztem egyet venni, mert ott egyébként is kicsi a hely, de végül más mellett döntöttem. Nagyon szeretek bíbelődni a növényekkel. Ha, majd lesz saját házam, akkor egészen biztosan sok növény lesz benne. Egyenlőre viszont a saját szobám is tetszik.
 Mostanában falom a könyveket és mindig van egy-egy kívánságlistás darabom. Napokat tudok eltölteni egy könyv olvasása során, amit már régóta szerettem volna. Nincs annál jobb dolog, amikor a kényelmes ágyban jó történeteket lehet olvasni. Nem az egyetemista szakkönyveket vagy szakácskönyveket. Igazi történeteket! Nagyszerűen kikapcsol, elrepít egy másik világba amiből tanulhatok és azokat felhasználhatom a későbbiekben.




Az olvasás mellett még mi az ami kikapcsol? Természetesen a zenehallgatás! Zenék terén mindenevő vagyok. Nagyon szívesen meghallgatok minden (értelmes) zenét és bármikor kész vagyok elmondani róla az őszinte véleményemet is. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenre  önfeledten tombolok vagy hátradőlök. Az évek során rengeteg műfajjal volt szerencsém megismerkedni. Ezek alapján alakítom ki a saját zenei ízlésemet. Tanulni például mindig semleges, szövegmentes zenére szoktam. Ezt nagyon tudom ajánlani. A komolyzenét sem vetem meg és a népzenék között is otthonosan mozgok. A futáshoz hallgatott zenéim állnak hozzám a legközelebb. Ezek között van rap-rock,metál,szintipop, minimális elektronikus, rock, hard-rock.

 Ha, már szóba hoztam a futást, akkor muszáj erről is írnom néhány dolgot.
 Lassan egy éve rendszeresen futok és edzek. Egyre komolyabban veszem  . Eléggé tetszik és a lelkesedésem is egyre nagyobb. A hideget először akkor éreztem meg, amikor este kimentem futáshoz öltözve és elkezdtem kicsit fázni. Azóta már beszereztem néhány melegebb darabot, amik nem akadályoznak a mozgásban viszont mégis jól szigetelnek. Általában 5-6 km-t szoktam futni, ez a táv szokott jólesni. Persze előfordul sajnos, hogy megerőltetem magam, illetve főleg a térdeimet. Akkor sajnos nincs mese, se futás. Csak a séta marad, de az akkor egy jó hosszú séta. 

Az utolsó a listámon az egyedüllét/magány. Konkrétan imádok néha egy kicsit egyedül lenni. Korábban elképzelhetetlennek tartottam. Mára már inkább szükségszerűnek. De, a dolgok úgy alakultak, hogy egy ideje ezt is megtehetem. Igenis lehet élvezni. És nem érzi magát az ember elhanyagolva vagy értéktelennek. Néha mindenkinek jár egy kis egyedüllét! 






2017. október 10., kedd

Élmény a könyvön: Szívritmuszavar,Hanna örök, Egyszeregy.




Nem sűrűn szoktam már írni, könyvekről meg aztán pláne nem. Éveken át hanyagoltam a kellemes olvasás művészetét és jobban koncentráltam a hasznoséra. Novemberben volt egy kis változás az életemben. Aztán Januárban is. A majdnem belebetegedtem kifejezés itt igazán enyhe szóhasználat lenne. Az őrlődés, na igen, az már talán helyénvaló. A lényeg az, hogy a vizsgaidőszak végén hónom alá csaptam a hörcsögöt és hazavágtattam azzal a címszóval, hogy kipihenem a nagy tanulási fáradalmakat. Nem mondtam senkinek semmit, hogy miért van rossz kedvem és miért harapok mindenkire annyira. A napjaim úgy teltek, hogy takaróba burkolva sírtam és hibáztattam hol magam, hol pedig mást. Egy kis idő után megelégeltem a dolgot. Vagy azért, mert a szüleim ferdén néztek rám és már-már láttam rajtuk, hogy bármihez folyamodnának csak hogy szóra bírjanak. Vagy mert eltelt három nap és nem lett jobb. 

Bevánszorogtam a szobámba. Takaró a fejemen ahogyan azt a filmekben látom és önsajnáltatásom közepette bámulok farkasszemet a könyvespolcommal. Távolról végignéztem a gerinceket, mindegyiknél elidőzve egy kicsit és elgondolkodtam a tartalmukról. Valahogy világéletemben sikerült olyan könyveket olvasnom, amik az aktuális életemre befolyással voltak. A szókincsem, az írásstílusom, a viselkedésem egy-egy helyzetben. Mindből maradt bennem valami. És ahogyan ezt végiggondoltam már meg is indultam a polc felé. Lepakoltam a kacatokat előlük, hogy még jobban körbenézhessek, de csak olyan könyvek akadtak a szemem elé, amiket már olvastam vagy amikhez egészen biztosan nem volt kedvem. Pont egy sötét erdős vagy gyilkolós farkasos történetre lett volna szükségem, hát persze. 

Aztán megpillantottam egy -a többiekhez képes vékonyka- könyvet. Megnéztem a borítóját és hát persze rögtön tudtam hova tenni, hiszen az én polcomon van. Zakály Viki Szívritmuszavar című könyvét tartottam a kezemben, akkor még olvasatlan,könnymentes állapotában. Emlékeim szerint nem egy felejthetetlen direkt vásárlás eredményeként került hozzám, hanem kellett még pár ezer forint a webshop ingyenes szállításához és hát erre a darabra esett a választásom. Aztán elkezdtem olvasni,- feltehetően miután a többi együtt rendelt könyvvel végeztem- és bevallom, hogy talán az első fejezet után letettem. Nem fogott meg. Így hát vettem magamon egy nagy löketet. Meg persze egy takarót.


Kikucorodtam a konyhai sarokpadra, ami alatt a hörcsögöm szabadlábon élvezte a sarok sötét és a padlófűtés kellemes egyvelegét.

Az első fejezet nagyon nyögvenyelős volt, de találtam benne egy mondatot, ami akkor kifejezetten igaz volt a szomorúságomra és folytattam. Néhány fejezet után már biztos voltam benne, hogy be fogom fejezni. Hamar. Viki olyan elképesztően jól fogalmazott és adta át a történet minden egyes darabját, hogy néha mosolyogtam néha pedig sírtam. Rengeteg utalást találtam és megannyi hasonlóságot,párhuzamot a könyv és köztem. Figyelmes lettem arra, hogy egy-egy szó ismerős. Aztán egy-egy mondat vagy kifejezés. Gyorsan fogtam egy ceruzát és ezeket mind elkezdtem vonalkázni, karikázni hogy emlékezzek majd rájuk. Lazán betudtam volna valami álomnak, hogy csak nagyon sokat képzelek bele és nincs itt semmi párhuzam. De, amikor anyukám hazaért a munkahelyről és furán nézett rám akkor biztos voltam benne, hogy nem képzelődőm. Ez a könyv itt van és a történet is. Kiolvastam, két nap alatt -bár nem volt nehéz- és annyira butának éreztem magam, amiért ott várattam ezt a csodát évekig a polcomon. Kapcsoltam gyorsan, hogy akkor nézzünk már utána ennek a könyvnek, vagy az írónőnek vagy legyen már valami!  Fénysebességgel derítettem ki, hogy a könyvnek van folytatása. Amire persze nem kell várnom, mert már rég megjelent. Nyilván. Szóval egy kicsit hagytam ülepedni a történetet. El sem hittem, hogy végre élvezetből olvastam, megtaláltam benne magamat, sírtam, mosolyogtam,mérges voltam. A ceruzás karikázott szavakat pedig végigolvasva a saját történetemnek egy kis részletét láttam, komplett nyomtatott formában. Jó érzés volt kicsit lazítani az érzéseimen és ez a könyv nagyon sokat segített benne. 


Visszatérve Pécsre az egyik első dolgom volt megtalálni a könyv folytatását az egyik könyvesbolt polcain. Hát nem mondom, hogy azonnal sikerült, mert egy hasonlóan vékonyka könyvről volt szó, de nem fogtak ki rajtam. A következő jelenetben már otthon az ágyban fekszem és olvasom a Hanna örök-öt. Itt már nem kerestem a párhuzamot, inkább csak igyekeztem sodródni az árral és falni a lapokat. Nem okozott csalódást! 

Kapcsolódó kép

Azt hiszem, hogy itt tört meg a jég. Innentől fogva faltam minden egyes könyvet. A tablet segítségével mindig nálam volt pár pdf példány, így szinte bárhol elmerülhettem egy-egy történetben. Nem éreztem gáznak, hogy a buszon nem a zene bömböl a fülemben, hanem az éppen olvasott történethez húzott gondolataim. Számtalan könyvet elolvastam azóta és mindegyik nagyon tetszett. Vikit- az írónőt  bekövettem kb. minden platformon, mert a személyisége is kifejezetten szimpatikus nekem. 

Képtalálat a következőre: „egyszeregy zakály viki”Szóval éppen az egyik bejegyzésével találom szemben magam. Egy új könnyborító, megjelenési dátum, második kötet. Na most mi az hogy második kötet? Hol van az első? És nekem ez miért maradt ki? Kapásból google, megvilágosodás és a felismerés, hogy meg kell szereznem az Egyszeregy könyvet. Mondjuk ez pont akkor történt, amikor ismételten nagy tanulásokban voltam és esélytelennek ítéltem meg, hogy beleférne a programlistába. Szóval adtam magamnak néhány hónapot. Amikor elkezdtem kutatni a könyv után sajnos egy boltban sem akadtam rá. Se Pécs, se Siófok, se Keszthely. Végül a hétvégén Kaposvár került a terítékre és benéztem az ottani könyvesboltba is. Biztosan tökre furán néztek rám az eladók,- és nem csak azért, mert a motorozás miatt nagykabátban igyekeztem balettozni a polcok között- de én az a fajta könyvvásárló vagyok, aki nem vesz le minden egyes kirakott könyvet. Nem olvasok bele, nem nézem meg a fülszöveget sem. Javarészt azért, mert már mindegyiket ismerem. Hálát kell adni az internetnek és az online könyváruházaknak.  Tehát a balettozás közben csak a cím járt a fejemben majd kis idő múlva a szememben és végül a kezemben is, hiszen boldogan vittem ki az üzletből.  

Szombat este már belekezdtem, vasárnap az utazás miatt is csak este jutottam el az olvasáshoz. Ma pedig már kedd van és elolvastam. Ez a könyv még nagyobb hatással van rám (jelenleg is), mint az eddigi kettő. Megint egy csomó párhuzam, de hát valami félelmetes hogy mennyi. Szavak, amik jelentenek számomra valamit. Mondatok, melyek az életemben nap-mint nap jelen vannak. Annyira tudom ajánlani az én korosztályomnak! A legjobb pedig az, hogy mivel ennyit húztam ennek a könyvnek az elolvasását, így már nem kell sokat várom a folytatásig. November 7!