Sohasem volt rákos ismerősöm és nem is kerültem velük kapcsolatba.
Amikor egy mozifilmre várva végigpásztáztam az előzeteseket az egyik film felkeltette az érdeklődésemet és szinte kötelességemnek éreztem, hogy alaposan utánanézzek. Miután kiderült, hogy a filmnek van egy könyvbeli változatai is, tervemben azonnal meg akartam rendelni. Eléggé hamar elbizonytalanodtam, hiszen nekem a könyv külseje is általában fontos. (Ez azóta fontos, mióta a Barbibébi című magyar könyvvel besétáltam egy konditerembe és kaptam érdekes - bárgyú vigyorokat.) Igyekeztem utánanézni más alternatívának is, mert a kék felhős borító számomra inkább emlékeztetett egy mesekönyvre és ami azt illeti, 18 évesen nem szaladgálnék mesekönyvvel.
(Gondolom sokan kitaláltátok már, hogy melyik könyvről fog szólni a mai bejegyzésem.)
Sikerült megvennem a bookline-libri oldalán a filmbeli részletfotójával burkolt könyvet, amit már nem tartok annyira gyerekesnek. Mindenképpen elszerettem volna olvasni a könyvet, még a film megnézése előtt, hogy a saját képzeletemre bízzam a többi szereplő kinézetét és a helyszíneket. A könyv elolvasásával közelebb tudtam kerülni azokhoz a fiatalokhoz, akiknek mindennapi életüket megkeseríti a rák és az azzal való küzdelem. Talán ezek kissé nagy szavak, hiszen a könyv nem csak a betegséggel teli nehézségeket mutatja meg, amelyet egy fiatal megélhet, hanem a mindennapi örömöket és boldogságot is. A két főszereplőink Hazel és Augustus. " Hazel vagyok, mondom majd ha rám kerül a sor. Tizenhat éves. Pajzsmiriggyel indult, de mostanra berendezkedett egy impozáns kolónia a tüdőmben. És teljesen oké vagyok." Ilyenkor arra gondoltam, hogy mi lett volna velem, ha tizenhat évesen én is ilyen életet élnék. Vajon hasonló humorral tudnék beszélni a betegségemről úgy, ahogyan azt az egész történetben Hazel tette? A támaszcsoportba megismerkedik Isaac nevezetű félszemű barátja haverjával: Augustussal, aki már kigyógyúltnak számított. Eltekintve attól, hogy a gyógyulásának ára egyik lábának elvesztésével járt, ő is teljesen Oké volt. És lényegében innen indul a történetünk, illetve nem a miénk, hanem az övéké. A könyv fontos szereplői a gyerekek családjai, illetve az orvosok-ápolók, Kaitlyn, Philip, Peter Van Houten, Dzsinn és Lidewij Vliegenthart.
Minden egyes személyről pontos leírást kapunk a külsejüket illetően, a személyiségüket pedig az olvasás alatt mindenki letudja következtetni. Számtalan fordulat, gondolat életstílus és metafora jelenik meg a sorok között, amelyek igaz és érett gondolkodásra vallanak. A gyerekek pontosan tisztában vakkan azzal, hogy nincs sok idejük, tudják a betegségük komolyságát, de mégis higgadtak és tudatosan használják ki a hátralévő idejüket, amelyeket az orvosaik megszállottan próbálnak növelni. Minden egyes kisebb és nagyobb megpróbáltatás alatt velük vagyunk és átérezzük a fájdalmukat, amiket a betegség vagy a szerelem okoz. És igen, ők sem mindig higgadtak és türelmesek, csoda is lenne ez tőlük. Halomnyi konfliktust olvashatunk gyerekek és családjaik között, gyakran bántják meg egymást meggondolatlan beszédjükkel és viselkedésükkel. Augustus és Hazel csak egymásra számít. Nem akarnak terhet jelenteni szüleik számára, de folyamatosan kérdésekkel bombázzák őket, hogy mi lesz akkor, ha a rájuk mért teher meghal. Amikor már nem lesz kit ápolni és védeni. Elgondolkodtató, hogy miféle dolgok rohannak át egy beteg gyermek agyán. A könyv feldolgoz minden egyes momentumot, ami a két fiatal életében fontos lehet. Gyakran visszakalauzol minket a múltba, mikor még nem ismerték egymást. Érthetőbbé és átérezhetőbbé válik az életük, hogy mennyi mindenről kellett lemondaniuk és hogy a betegség miatt mennyire korlátozottak lettek.
Bár sohasem sajnáltatták magukat. A legnehezebb helyzetekben is támogatták egymást egészen, ADDIG A NAPIG.
A könyv elolvasása után átgondoltam életem "hatalmas" problémáit. Rájöttem, hogy mennyire szerencsés is vagyok valójában. Átgondoltam magamat és a barátomhoz fűződött eddigi érzelmeimet. Átgondoltam mindent!
A könyv olvasásához csendet és egy árnyékos szobát ajánlanék illetve az utolsó fejezetekhez egy halom papír zsebkendőt, mert szem nem marad szárazon!
