Ilyen az ősz nekem!

Az egyik -ha nem a legkedveltebb- évszakom az Ősz. Nagyon magaménak érzem azt a hangulatot, amivel olykor jár. Biztos, hogy ezzel az évszakkal jellemezném a személyiségemet is, ha borzasztóan fontos lenne valahol. Az évszaknak megvannak a maga sajátos jellemvonásai. A tipikus hangulatok mellett számomra fontos, hogy vigyek bele valami egyedit, valami sajátot. Ezek közül szemezgettem a mai napra. Bízom benne, hogy tetszeni fog! 

Időszakos kávé-és teafogyasztó vagyok. Sőt, az sem ritka, ha egyiket próbálom kiváltani a másikkal. Kávét szeretek kávézókban fogyasztani, amikből Pécsen nagyon sok jó van. Megadni neki a megérdemelt pillanatot, kiélvezni az ízeket és közben beszélgetni egy jót a kávépartneremmel.  Az albérletben is gyakran főzők kávét, de azt a funkcionalitása miatt és gyakran nem törődök az élvezhetőségével. Csak gyorsan felöntöm kókusztejjel és már csinálom is a napi teendőket. Bár hajlamos vagyok vele túlzásba esni, főleg a vizsgaidőszak során. Mára már belőttem azt a kritikus mennyiséget, amit azért nem kellene bevágnom egy nap, így senkit sem rémítek halálra egy-egy rosszulléttel. A tea éppen ezért is egy jó alternatíva lett. A folyadékbevitelem napra le van bontva, hogy mikor mit és mennyit ihatok. Ez az edzésekhez nagyon hasznos és persze egészséges is. Javarészt citromos vizet fogyasztok,amitől nem áll annyira messze a tea és valljuk be, igen furán nézne ki a forró citromos víz.Esténként futás után kifejezetten jól szokott esni egy hatalmas bögre meleg tea, amivel pótolni tudom a folyadékveszteségemet. A zöld és a fekete tea a kedvencem. A tipikus fahéjas-almás-szilvás-cseresznyéstől a hátamon is feláll a szőr. A különlegesebb ízesítésűek sem mindig tetszenek, de a gránátalmás, grapefruitos vagy mangós még belefér. 

Vétek lenne megfeledkezni a finom falatokról. Alapvetően nem vagyok édesszájú és ahogyan az ital, úgy az ételfogyasztásom is meg van szabva. Persze vannak kivételek. Csaló napok vagy ilyesmik, de ha kedvem támad sütni valami finomat, akkor nem fogok csak azért nem enni belőle, mert erről nem volt szó. Utána úgy alakítom az edzést,hogy ne legyen probléma. A sütemények tekintetében a gyümölcsösebb,savanyúbb ízvilágúakat szeretem. Ősszel illetve télen viszont a fűszeresebb sütemények felé hajlok. Alapjáraton is szeretem a fűszeresebb, markánsabb ételeket és én is gyakran így főzők. Az egyik kedvencem a brownie, ami teljes mértékben csoki és kifejezetten jól szokott esni a kávécskám mellé. 

A mikrós süti után az egyik legkönnyebben elkészíthető a maffin. Nagyon hamar kész és rengetek módon variálható. Pontosan úgy, mint a tipikus amerikai kekszet. Nehéz elrontani! 

A sütemények illata behálózza az egész konyhát és a ház egyéb tereit. Azonban nem mindig van kedve az embernek sütögetni. A kellemes illat ellazít és feleleveníthet bennünk nagyon-nagyon sok emléket,érzést. A gyertyák éppen emiatt nagyon meghatározóak a szobámban. Mindig a virágos és semleges illatokat kedveltem és még mindig gyakori, hogy az orgonás gyertyámat gyújtom meg. Annyit szoktam változtatni ősszel, hogy a fanyarabb őszi gyümölcsös gyertyákat felpakolom a komódra és néha azokra szokott kerülni a választásom.

Az illatuk mellet legjobban az apró, de nagyon hangulatos fényüket szeretem. A hangulatvilágítás szerintem eléggé fontos. - Bár kifejezetten otthonosan mozgok a sötétben is és gyakran van behúzva a sötétítőm.- azért szeretek játszani a fényekkel. Persze praktikussága miatt az asztali lámpámat használom legtöbbet de utána a fényfüzéremet. Tisztában vagyok vele, hogy lassan egy igen klisés dolog és már egyáltalán nem összeegyeztethető az ünnepekkel. Rengeteg fajtája van már és úgy lehet variálni őket, hogy az már elképesztő. Néhány évvel ezelőtt szereztem be egy meleg fényű darabot. Sokáig az asztalom felett volt, de már egy éve a függönykarnisomról lóg lefele. Mivel pici a szobám, így alapfénynek sem rossz, de tényleg csak hangulatfokozásként szoktam bekapcsolni. 

Esztétikailag jól esik néha ellensúlyozni a kinti időjárást a benti légkörrel. Bár fotós szemmel is lenyűgöznek a természet színei, azért a zöldet mindig szeretem magamhoz közel tartani. Beköltözéskor vettem néhány szép szobanövényt, amiket stílusosan átültettem a hetediken egy-egy fém színű kaspóba. Nagyon tetszenek ezek a méregzöld-fém szín összeállítások. Javarészt kaktuszokat szoktak beleültetni, de nekem ők nem kifejezetten terjedelmes és mutatós növények egymagukban. Az íróasztalomra terveztem egyet venni, mert ott egyébként is kicsi a hely, de végül más mellett döntöttem. Nagyon szeretek bíbelődni a növényekkel. Ha, majd lesz saját házam, akkor egészen biztosan sok növény lesz benne. Egyenlőre viszont a saját szobám is tetszik.

 Mostanában falom a könyveket és mindig van egy-egy kívánságlistás darabom. Napokat tudok eltölteni egy könyv olvasása során, amit már régóta szerettem volna. Nincs annál jobb dolog, amikor a kényelmes ágyban jó történeteket lehet olvasni. Nem az egyetemista szakkönyveket vagy szakácskönyveket. Igazi történeteket! Nagyszerűen kikapcsol, elrepít egy másik világba amiből tanulhatok és azokat felhasználhatom a későbbiekben.

Az olvasás mellett még mi az ami kikapcsol? Természetesen a zenehallgatás! Zenék terén mindenevő vagyok. Nagyon szívesen meghallgatok minden (értelmes) zenét és bármikor kész vagyok elmondani róla az őszinte véleményemet is. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenre  önfeledten tombolok vagy hátradőlök. Az évek során rengeteg műfajjal volt szerencsém megismerkedni. Ezek alapján alakítom ki a saját zenei ízlésemet. Tanulni például mindig semleges, szövegmentes zenére szoktam. Ezt nagyon tudom ajánlani. A komolyzenét sem vetem meg és a népzenék között is otthonosan mozgok. A futáshoz hallgatott zenéim állnak hozzám a legközelebb. Ezek között van rap-rock,metál,szintipop, minimális elektronikus, rock, hard-rock.

 Ha, már szóba hoztam a futást, akkor muszáj erről is írnom néhány dolgot.

 Lassan egy éve rendszeresen futok és edzek. Egyre komolyabban veszem  . Eléggé tetszik és a lelkesedésem is egyre nagyobb. A hideget először akkor éreztem meg, amikor este kimentem futáshoz öltözve és elkezdtem kicsit fázni. Azóta már beszereztem néhány melegebb darabot, amik nem akadályoznak a mozgásban viszont mégis jól szigetelnek. Általában 5-6 km-t szoktam futni, ez a táv szokott jólesni. Persze előfordul sajnos, hogy megerőltetem magam, illetve főleg a térdeimet. Akkor sajnos nincs mese, se futás. Csak a séta marad, de az akkor egy jó hosszú séta. 

Az utolsó a listámon az egyedüllét/magány. Konkrétan imádok néha egy kicsit egyedül lenni. Korábban elképzelhetetlennek tartottam. Mára már inkább szükségszerűnek. De, a dolgok úgy alakultak, hogy egy ideje ezt is megtehetem. Igenis lehet élvezni. És nem érzi magát az ember elhanyagolva vagy értéktelennek. Néha mindenkinek jár egy kis egyedüllét! 

Élmény a könyvön: Szívritmuszavar,Hanna örök, Egyszeregy.

Nem sűrűn szoktam már írni, könyvekről meg aztán pláne nem. Éveken át hanyagoltam a kellemes olvasás művészetét és jobban koncentráltam a hasznoséra. Novemberben volt egy kis változás az életemben. Aztán Januárban is. A majdnem belebetegedtem kifejezés itt igazán enyhe szóhasználat lenne. Az őrlődés, na igen, az már talán helyénvaló. A lényeg az, hogy a vizsgaidőszak végén hónom alá csaptam a hörcsögöt és hazavágtattam azzal a címszóval, hogy kipihenem a nagy tanulási fáradalmakat. Nem mondtam senkinek semmit, hogy miért van rossz kedvem és miért harapok mindenkire annyira. A napjaim úgy teltek, hogy takaróba burkolva sírtam és hibáztattam hol magam, hol pedig mást. Egy kis idő után megelégeltem a dolgot. Vagy azért, mert a szüleim ferdén néztek rám és már-már láttam rajtuk, hogy bármihez folyamodnának csak hogy szóra bírjanak. Vagy mert eltelt három nap és nem lett jobb. 

Bevánszorogtam a szobámba. Takaró a fejemen ahogyan azt a filmekben látom és önsajnáltatásom közepette bámulok farkasszemet a könyvespolcommal. Távolról végignéztem a gerinceket, mindegyiknél elidőzve egy kicsit és elgondolkodtam a tartalmukról. Valahogy világéletemben sikerült olyan könyveket olvasnom, amik az aktuális életemre befolyással voltak. A szókincsem, az írásstílusom, a viselkedésem egy-egy helyzetben. Mindből maradt bennem valami. És ahogyan ezt végiggondoltam már meg is indultam a polc felé. Lepakoltam a kacatokat előlük, hogy még jobban körbenézhessek, de csak olyan könyvek akadtak a szemem elé, amiket már olvastam vagy amikhez egészen biztosan nem volt kedvem. Pont egy sötét erdős vagy gyilkolós farkasos történetre lett volna szükségem, hát persze. 

Aztán megpillantottam egy -a többiekhez képes vékonyka- könyvet. Megnéztem a borítóját és hát persze rögtön tudtam hova tenni, hiszen az én polcomon van. Zakály Viki Szívritmuszavar című könyvét tartottam a kezemben, akkor még olvasatlan,könnymentes állapotában. Emlékeim szerint nem egy felejthetetlen direkt vásárlás eredményeként került hozzám, hanem kellett még pár ezer forint a webshop ingyenes szállításához és hát erre a darabra esett a választásom. Aztán elkezdtem olvasni,- feltehetően miután a többi együtt rendelt könyvvel végeztem- és bevallom, hogy talán az első fejezet után letettem. Nem fogott meg. Így hát vettem magamon egy nagy löketet. Meg persze egy takarót.


Kikucorodtam a konyhai sarokpadra, ami alatt a hörcsögöm szabadlábon élvezte a sarok sötét és a padlófűtés kellemes egyvelegét.

Az első fejezet nagyon nyögvenyelős volt, de találtam benne egy mondatot, ami akkor kifejezetten igaz volt a szomorúságomra és folytattam. Néhány fejezet után már biztos voltam benne, hogy be fogom fejezni. Hamar. Viki olyan elképesztően jól fogalmazott és adta át a történet minden egyes darabját, hogy néha mosolyogtam néha pedig sírtam. Rengeteg utalást találtam és megannyi hasonlóságot,párhuzamot a könyv és köztem. Figyelmes lettem arra, hogy egy-egy szó ismerős. Aztán egy-egy mondat vagy kifejezés. Gyorsan fogtam egy ceruzát és ezeket mind elkezdtem vonalkázni, karikázni hogy emlékezzek majd rájuk. Lazán betudtam volna valami álomnak, hogy csak nagyon sokat képzelek bele és nincs itt semmi párhuzam. De, amikor anyukám hazaért a munkahelyről és furán nézett rám akkor biztos voltam benne, hogy nem képzelődőm. Ez a könyv itt van és a történet is. Kiolvastam, két nap alatt -bár nem volt nehéz- és annyira butának éreztem magam, amiért ott várattam ezt a csodát évekig a polcomon. Kapcsoltam gyorsan, hogy akkor nézzünk már utána ennek a könyvnek, vagy az írónőnek vagy legyen már valami!  Fénysebességgel derítettem ki, hogy a könyvnek van folytatása. Amire persze nem kell várnom, mert már rég megjelent. Nyilván. Szóval egy kicsit hagytam ülepedni a történetet. El sem hittem, hogy végre élvezetből olvastam, megtaláltam benne magamat, sírtam, mosolyogtam,mérges voltam. A ceruzás karikázott szavakat pedig végigolvasva a saját történetemnek egy kis részletét láttam, komplett nyomtatott formában. Jó érzés volt kicsit lazítani az érzéseimen és ez a könyv nagyon sokat segített benne. 

Visszatérve Pécsre az egyik első dolgom volt megtalálni a könyv folytatását az egyik könyvesbolt polcain. Hát nem mondom, hogy azonnal sikerült, mert egy hasonlóan vékonyka könyvről volt szó, de nem fogtak ki rajtam. A következő jelenetben már otthon az ágyban fekszem és olvasom a Hanna örök-öt. Itt már nem kerestem a párhuzamot, inkább csak igyekeztem sodródni az árral és falni a lapokat. Nem okozott csalódást! 

Azt hiszem, hogy itt tört meg a jég. Innentől fogva faltam minden egyes könyvet. A tablet segítségével mindig nálam volt pár pdf példány, így szinte bárhol elmerülhettem egy-egy történetben. Nem éreztem gáznak, hogy a buszon nem a zene bömböl a fülemben, hanem az éppen olvasott történethez húzott gondolataim. Számtalan könyvet elolvastam azóta és mindegyik nagyon tetszett. Vikit- az írónőt  bekövettem kb. minden platformon, mert a személyisége is kifejezetten szimpatikus nekem. 

Szóval éppen az egyik bejegyzésével találom szemben magam. Egy új könnyborító, megjelenési dátum, második kötet. Na most mi az hogy második kötet? Hol van az első? És nekem ez miért maradt ki? Kapásból google, megvilágosodás és a felismerés, hogy meg kell szereznem az Egyszeregy könyvet. Mondjuk ez pont akkor történt, amikor ismételten nagy tanulásokban voltam és esélytelennek ítéltem meg, hogy beleférne a programlistába. Szóval adtam magamnak néhány hónapot. Amikor elkezdtem kutatni a könyv után sajnos egy boltban sem akadtam rá. Se Pécs, se Siófok, se Keszthely. Végül a hétvégén Kaposvár került a terítékre és benéztem az ottani könyvesboltba is. Biztosan tökre furán néztek rám az eladók,- és nem csak azért, mert a motorozás miatt nagykabátban igyekeztem balettozni a polcok között- de én az a fajta könyvvásárló vagyok, aki nem vesz le minden egyes kirakott könyvet. Nem olvasok bele, nem nézem meg a fülszöveget sem. Javarészt azért, mert már mindegyiket ismerem. Hálát kell adni az internetnek és az online könyváruházaknak.  Tehát a balettozás közben csak a cím járt a fejemben majd kis idő múlva a szememben és végül a kezemben is, hiszen boldogan vittem ki az üzletből.  

Szombat este már belekezdtem, vasárnap az utazás miatt is csak este jutottam el az olvasáshoz. Ma pedig már kedd van és elolvastam. Ez a könyv még nagyobb hatással van rám (jelenleg is), mint az eddigi kettő. Megint egy csomó párhuzam, de hát valami félelmetes hogy mennyi. Szavak, amik jelentenek számomra valamit. Mondatok, melyek az életemben nap-mint nap jelen vannak. Annyira tudom ajánlani az én korosztályomnak! A legjobb pedig az, hogy mivel ennyit húztam ennek a könyvnek az elolvasását, így már nem kell sokat várom a folytatásig. November 7!  

Balaton-átúszás és K&H mozdulj! velencei tóúszás élménybeszámoló

                                 

                          

Sziasztok!

Ebben a hónapban két úszó-eseményen is volt szerencsém megjelenni és arra gondoltam, hogy az egy évvel ezelőtti összegző bejegyzésem mellé idén is írok egy kis szösszenetet. 

Nem titok, hogy a Balaton-átúszás évek óta szenvedélyem és bármi áron,de idén is részese akartam lenni. Sosem könnyű megrendezni egy szabadtéri eseményt, pláne ha több ezer ember biztonságáért felelsz. Ezért (a korábbi évekhez hasonlóan) idén is tűkön ülve vártuk, hogy miként rendelkeznek az illetékesek. Sajnos halasztás lett belőle. Persze a sajnos az egy relatív fogalom, de balatoni emberként elmondhatom, hogy az eredetileg kitűzött napon csodálatos, szélcsendes idő volt. Sokan (Köztük velem együtt) nem is értettük, hogy miért rendelkeztek így. 

Az úszás napján meglehetősen hűvös volt az idő és el is volt borulva. Már messziről figyeltem a vizet Révfülöpre érve, hogy biztosan lesz-e úszás, nem mondták-e vissza közben, míg úton voltunk. Odaérve a szokásos ember-és autótömeg, kik még póló nélkül és kik már pólóban sétáltak és itták a megérdemelt sörüket.  Mivel motorral mentünk, így nem volt gondunk a parkolással és a regisztrációs sátrakhoz talán legközelebb tettük le a paripát. Gyorsan betuningoltam a nutellát, amit útközben vettünk és igyekeztem jó képet vágni a vérnyomásmérőnél, hiszen ha nem felelsz meg az alkalmassági vizsgálaton, nem úszhatsz. Szerencsére tökéletes eredményt kaptam, így a nevezés után el is kezdtem bikinire vetkőzni. Sokat vacilláltam a bikini és az úszódressz között, de végül a bikini győzött, hiszen a célfotókon szívesebben pózol az ember csinosan és számomra ez volt kényelmes. Konkrétan a naptej bekenése közben figyeltem fel a mellettem tolongó embertömegre, akik hosszú-hosszú HOSSZÚ!! sorban állva várták a rajtolásukat. Ennek oka az volt, hogy a rajtolási időintervallumot az időjárási viszontagságok miatt lekorlátozták. Oké, most gonosz leszek, kövezzetek meg meg minden, de... Nekem eszem ágában sem volt végigvárni az a hosszú sort, így csak beálltam szinte legelőre és két perc elteltével már a vízben is voltam. 
Ami borzalmasan hideg volt, de hát én vállaltam be! :) A rendszeres futásokat leszámítva idén sem készültem az eseményre, így nem is hajtottam magam, kényelmesben úsztam mikor hogy. A borús idő miatt talán, de a hangulat a korábbi évekhez képest silányka volt. Sehol egy mosoly, egy boldog nevetés vagy trécselő csajok. A kint lévő vitorlásokon idén is volt, hogy embert nem láttam, de volt, hogy szinte könyörögtek a társaságodért. Megértettem őket. Egy-két vitorláson szólt a zene, hangosan nevettek és volt olyan csapat is, aki a facebook-ra készített rólad fotót úszás közben. Mennyire jó már?? :) Az 1 km-es bolyát elhagyva a hullámok szinte szó szerint összecsaptak a fejem felett és ezzel az élvezeti faktorom alaposan zuhanni kezdett. Az úszás közben sok embertől hallottam, hogy miért rendezték meg, ha ennyire hullámzik a víz. Való igaz, a kérdés jogos volt. Nekem ez volt a 4. úszásom, nem mondom magam feltétlenül gyakorlott profinak, de az biztos, hogy máskor ilyen körülmények között nem rendezték volna meg a versenyt. A szomorú azt volt, hogy a hullámok ereje és mérete a végletekig kitartottak, így a bosszankodás mellett a túlélésre és a végére összpontosítottak sokan. Valóban élvezhetetlen volt így, hogy kényelmesen saját magadért úsztál. Persze a versenyúszók nem zavartatták magukat és idén is gond nélkül úsztak keresztbe-kasul és vágták beléd a kezüket, lábukat. Többször is figyelmeztette őket a rendőrhelikopter a pályáról való kitérésre. Ez persze előfordul és némi tolerancia is szükséges hozzá, amit ahogyan én megadok másnak, úgy a mástól is elvárom. Egyetlen egyszer esett meg az, hogy véletlenül hozzáért a kezem egy nő lábához, aki éppen egy fiatal gyereket bátorított és igyekezett visszahozni a nyilvános hiszti kezdetétől. Nem tudtam őket kikerülni, mert egy hajó és pár úszó közé beszorultam, de addig is folyamatosan szekált a nő, hogy miért nem kerülöm ki őket. Amikor pedig megtettem és már pár métert haladtam tőlük az ominózus gyerek hangos hisztibe tört ki.  Ez konkrétan azon alapult, hogy felhergelte magát a lassúságán és azon, hogy mindenki lehagyta őket.  Ilyenkor díjaznám azt, ha tiszta lenne a kép mindenki számára, hogy ez nem egy verseny, itt saját magad miatt úszol! 

                                 

Kiértem a vízből, hatalmas nagy öröm volt ismét teljesíteni a távot úgy, hogy megint nem álltam meg sehol egy percre sem. Az időm nem számított, de egyébként jobb lett a tavalyinál és vártam a célcsomagot meg az újabb pizsipóló-jelöltet. Tavaly az egyik fő problémám az volt, hogy nem kaptunk hideg vizet ami persze most nagyon jól esett volna. Hideg, tiszta víz... Helyette kaptunk egy három kortynyi hideg joghurtos italt, palackos meleg vizet, almát, néhány szelet édességet na meg a pólót. A zacskóban lévő kuponok beváltásával lehetett megkapni a termékeket, de a pólót leszámítva biztos voltam abban, hogy egy száraz péksütiért nem fogok tíz percet állni a negyven fokban. Az aranyos félfülű papírzacskómban volt még egy halom papír is, a fővédnök jóvoltából egy csomó minden. Amiket persze én is csak itthon néztem meg, ez talán hiba volt. A kuponok jelentős részét  értelemszerűen csak a helyszínen lehetett beváltani. Itt egy esetben fájt picit a szívem, a 20%-os velencei tóúszás kedvezményért. Ennek persze tökre megörültem itthon, hiszen az volt a következő esemény, amire menni szerettem volna és mennyire jó fejek már, hogy adnak rá kedvezményt. Persze csak ha még akkor, bogláron frissen neveztem volna egy előre láthatólag még kaotikus versenyre, hiszen az embernek bármikor bármi közbejöhet. A lényeg az, hogy erről lecsúsztam akkor. 

Összességében örültem, hogy sikerült teljesítenem a távot, igyekeztem jól is érezni magamat. Idén meglepett, hogy ennyire hullámzó vízben engedték megrendezni az eseményt, remélem jövőre jobban fognak dönteni. 

                 

 Ahogyan korábban utaltam rá, a 8. K&H mozdulj! velencei tóúszás és túratriatlon még májusban keltette fel az érdeklődésemet. Konkrétan azért, mert a vállalható leghosszabb úszótáv az a 6km, ez pedig több, mint a Balaton-átúszás távja. A Velencei-tó számomra ismeretlen terep volt, persze magáról a tóról földrajzos szemmel sok dolgot tudok, de korábban még nem volt szerencsém benne úszni. Ismét motorral mentünk, de itt annyi hiba csúszott a számításba, hogy a drága sofőröm nem tudta, hogy pontosan hova megyünk, így kötöttünk ki Velencén. A lényeg az, hogy az utat folyamatosan figyelve egyáltalán nem találtam triatlonra utaló jelet. A nyári meleghez képesti nagy tömeg, sok autó, de se egy plakát, se egy pólós, se egy versenybringa. Végül is nagy nehezen odataláltunk, letettük a paripát és én mentem a regisztrációhoz a kísérőm pedig a strandra vett belépőt magának. A regisztrációnál meglepődve hallottam, hogy bár a kitöltött nevezési lapon diákkén/tanulóként szerepeltem, a nevezési díjam 7600 Ft volt. A  honlapon lévő táblázatot jelenleg is szemügybe nézve folyamatosan töltögették dátumonként a változásokat. Azonban az utolsó rubrikában az engem érintő hely üres maradt, a felnőtt ki volt töltve 7600Ft-ra. Így arra következtettem, hogy akik kedvezménnyel vesznek részt a versenyen, azoknak az ár nem változott. Én mégis teljes áron fizettem és nem kell félreérteni, nem anyagiaskodok, csak nem értem hogy most én voltam-e figyelmetlen vagy direkt nem szóltak. A rajtcsomagom tele volt prospektussal és a pólóval, amit még meg sem érdemeltem... fura volt... 

Ezt követően ledobtuk magunkat egy helyre és rajt készre hoztam magamat. Naptej meg a szokásos. Hozzá kell tennem, hogy ez a verseny jóval kezdőbb volt a Balaton-átúszáshoz képest, de a hangulata jóval szimpatikusabb is volt! Viszonylag későn, 11 óra után rajtoltam, ami pusztán egy dolog miatt volt probléma. Itt sem terveztem megszakadni az úszás miatt, főleg a 40 fok meleg meg az amúgy is melegebb víz miatt nem is esett volna jól. Azonban sietnem kellett, mert 14:00-ig meg kellett kezdenem az utolsó körömet. Ezen az úszáson 1500m-es köröket tehettünk, így jöttek ki a választott távok (3- illetve 6000m is). A vízbe érve elkezdtem úszni, de rövid idő alatt beláttam, hogy senki sem úszik rajtam kívül, hiszen combig ért a víz. Na itt már sejtettem, hogy gondok lesznek. A sárga bójákat kellett követnem. Körbenéztem és láttam is, egyből arra gondoltam, hogy az 1500 m csak onnan kezdődik, hiszen nem ér kb a negyedét lesétálni. Hát tévedtem. Az első kört úgy úsztam le, hogy észre se vettem. Persze ki a vízből, lecsekkolás, új kör. Engem ez eléggé bosszantott, hogy kvázi körbe körbe úszok, mint egy hülye és nincs benne kihívás sem. Voltak persze kajakosok, meg csónakosok a sávban, de itt még csak meg sem fordult a fejemben, hogy megálljak. Szinte röhej volt. A harmadik körömnél már picit féltem, hogy talán nem férek bele az időbe és nem kezdhetem majd meg az utolsó körömet, de szerencsére erről szó sem volt. És bevallom azért, mert volt hogy sétáltam, igen. Ezzel nyertem magamnak némi időt, de nem sokat azért. :) Ugyan ennél a körnél csatlakozott hozzám egy srác is, akinek az volt az utolsó köre. Szimpatikus kis vidám emberke volt, akivel végig úsztam a kört és közben beszélgettünk.  Főleg a sportról, illetve a Balaton-átúszásról szóló élményeimet osztottam meg vele és igyekeztem kedvet csinálni hozzá a számára.  Aztán ő ment ünnepelni a sikert én meg nekiveselkedtem az utolsó körnek. Ekkora már egy picit el voltam fáradva, de inkább csak éhes voltam. Szerencsére leúsztam, kiszálltam a vízből, lecsipogtak, szintidőt néztek, ami nem is volt rossz és mentem a célcsomagért. Ebben az esetben sem kaptam hideg vizet, ami megint kikészített kb. De, amit kaptunk, legalább finom volt. Persze még két szelet nasi, meg alma és egy doboz sörutánzat (0%) is került a pakkba. A standon rengetegen voltak, így amint én is helyre jöttem már indultunk is. Egészen pontosan Székesfehérváron álltunk meg enni egyet. :) 

Összességében számomra nagy csalódásvolt ez a rendezvény. Főleg ennyi pénzért. Nem volt benne egy fikarcnyi kihívás sem és egyenesen lehangolt, hogy lehetett sétálni és max, ha lebuktam is picit, de leért a lábam a "legmélyebb" résznél is. Jó lenne, ha máshogy alakítanák ki a pályát, vagy ne számítsák bele azt a távot,ahol sétálni lehet még! Egyébként a szervezés jó volt, a kérdésemre kaptam választ, lelkesítettek, volt zene és a mikrofonos ürge is folyamatosan dumált, csinálta a jó hangulatot. 

                               

Ti voltatok esetleg hasonló eseményen? Vagy tervezitek jövőre? :)